Hírek, események

Élveztem a Mecsek minden percét

A dobogó legfelső fokán ünnepelhette meg a Mecsekben nyújtott teljesítményét Hadik András. A Ford Fiesta R5-öst győzelembe hajszoló versenyző egy igazán kiegyensúlyozott és következetes hétvégét tudott le az Országos Bajnokság hatodik állomásának keretében.

Az utolsó méterekig határozott kitartással teljesítette október második hétvégéjén az Országos Rali Bajnokság hatodik megmérettetését Hadik András és navigátora, Deák Attila. Az 53. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye alkalmából csütörtökön számolhatott első hivatalos megjelenésével az eseményen a miskolci kettős, ugyanis október 10-én már az adminisztratív és technikai gépátvételeken eshettek át az idei felvonás résztvevőivel közösen karöltve. A délelőtti és kora délutáni kötelező procedúrát követően pár órányi szellemi felkészülési lehetősége adódott a HADIK Rallye Team párosának, ugyanis az este folyamán a már szokásosnak mondható Pécs Plaza parkolóját elfoglaló prológon tehették meg első ízben a hétvége kezdő kilométereit. A bemelegítés során a nézőknek kedvező autózás mellett egy egészen bíztató negyedik pozícióval hangolódtak rá a Baranya megyei kilométerekre, ám a prológ külön értékelése miatt valójában nagy hatással nem volt a soron következő két teljes versenynapra az eredmény, mindezek ellenére pozitív löketet adott a srácoknak ahhoz, hogy motiválva legyenek a Mecsek erdei szakaszain.

Szombaton hat gyorsasági két körre elosztva - egy szervizparkos kitérővel - várta a rajthoz álló versenyzőket a bajnoki pontok eldöntésének a céljából. A menet nem kezdődött korán, ugyanis fél tizenkettő magasságában rajtolt el az első autó Trefort puszta tizenhárom kilométeres részén. Hadikék ott folytatták, ahol abbahagyták – egy negyedik időeredménnyel biztosították be pozíciójukat az élmezőnybe, mely kezdésnek nem rossz, és határozottan hozzájárul az előrelépés lehetőségéhez e dobogóközeli helyezés. A sikerre nem is kellett sokáig várnia a miskolci csapatnak, ugyanis a második, Pécsvárad és Zobákpuszta közötti részen be is zsebelték idei első pécsi szakaszgyőzelmüket, mellyel azonnal az abszolút értékelés élére ugrottak. A szervizpark előtt még egy második időt begyűjtöttek Árpádtető nyolc és fél kilométerén, melynek köszönhetően az összetettben közel tíz másodperces előnnyel fordulhattak rá a délután ugyanebben a sorrendben megismétlődő szakaszokra.

Az első versenynap összességében nagyobb problémák nélkül lezajlott. A Mecsek nyújtotta őszies körülmények ugyan gumiválasztás, illetve a tapadási szintek pontos megítélése tekintetében okoztak némi fejtörést, ám végeredményben soha jobbat nem kívánhatna magának a Hadik – Deák kettős, hiszen pénteken este huszonhárom másodperces előnnyel várhatták a szombat reggeli rajtot.

A Mecsek Rallye második napján a péntekhez hasonlóan sem kellett hajnali rajtolással számolni - a nyugodt kávézgatás után negyed tizenkettőkor tudhatták le a srácok az első éles bevetést. Hadikék ismét egy ébresztőnek szánt negyedik idővel gurultak le a hetvehelyi szakaszról, melyet követően egészen az utolsó méterekig magabiztosan hozták sorra a gyorsokon futott második időeredményeket. Szakaszgyőzelem szombaton ugyan nem született, ám ez mit sem változtat a tényen, hogy Hadik András a tavalyi pécsi eredményt lemásolva idén is a legjobbnak bizonyult az erdei aszfaltos szakaszokon Deák Attila navigálásával és a már jól ismert színekben pompázó Ford Fiesta R5-ös társaságában.

Hadik András: „Matematikailag még ugyan nyitott volt a bajnokság a pécsi rajt előtt, ám ahhoz, hogy ezt az esélyt tovább vihessük, több tényezőnek kellett volna másképpen alakulnia, így lényegében nagyobb nyomás nélkül vágtam neki a Mecsek szakaszainak. Az év első fele nem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna, és tényleg nem feltétlen ez volt az a futam, ahol mindent megváltoztathattam volna.”

„Csütörtökön az eső izgalmakat hozott, hiszen már előre tudtuk, hogy a következő napra bizony nem fognak felszáradni az erdei utak. A gumiválasztást ennek megfelelően gondoltuk át, amit nagyon jól tettünk - az aszfalt ugyan elsőre száraznak tűnt, de bőven akadtak sáros résszel nehezített kanyarok.”

„Összességében egy eredményes és problémamentes hétvégét teljesítettünk a Mecsek Rallye keretében, mellyel nem titkolt célom volt a nyíregyházi futamra való felkészülés. A bajnokság zárófutamán a nagyok között, az európai mezőnyben szeretnék lehetőségeimhez képest helytállni.”

Kattintson ide a hírlevél PDF változatához

PARTNEREINK

PARTNEREINK

 

JUX Social Stream

Back to Top
Mint minden weboldal, a hadikrallye.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.