Megszerzett bajnoki cím, futamgyőzelemmel

Csak az utolsó szakaszon dőlt el a bajnoki cím sorsa, Hadik és Turán külön csatáját a miskolci nyerte.

A másfélszeres szorzójú, tehát a legnagyobb téttel bíró versennyel zárult az idei Országos Rallye Bajnokság. A zempléni aszfaltos utakon megrendezett I. Nyíregyháza Rallye előtt még négy páros is bízhatott a bajnoki cím megszerzésében, de a szombati nap után reálisan nézve kétesélyessé vált a csata. A miskolci Hadik András kiváló formában terelgette az R5-ös Ford Fiestát, mögötte azonban folyamatosan ott loholt az összetettben jobban álló Turán Frigyes. Hadiknak mindenképpen meg kellett nyernie a futamot ahhoz, hogy helycsere történjen a táblázaton, de az első és a második nap plusz pontjaira, valamint a Power Stage legjobb idejére is szüksége volt.

Ennek megfelelően a „kékek” magukhoz ragadták a kezdeményezést, egyértelműen uralták a zempléni pályákat.

Hétből ötöt

A szombaton megrendezett hét gyorsaságiból ötször ők voltak a legjobbak, a futam felére szűk negyven másodperces előnyt szereztek.

– Az első körben Turán Frici hozott rajtunk néhány másodpercet, de ennek gyorsan megtaláltuk az okát, úgyhogy mi is változtattunk – nyilatkozta Hadik, aki ezek után mindhárom délutáni szakaszon a leggyorsabb volt. – A második kör első szakaszában nem maradt tartalék, ennél gyorsabban nem tudtam volna menni. A köd világosban nem volt vészes, sötétben viszont nagyon megnehezítette a dolgunkat. Összességében azonban jól jött ki a lépés, és vezetjük a versenyt, bízunk benne, hogy ezt a formát sikerül vasárnapra is átmenteni.

Döntés a végén

A két bajnokaspiráns külön csatája a Nyíregyháza Rallye záró napján is folytatódott. Helyenként tizedekre menő csatát vívtak, amelyben valamelyest Turán volt a jobb. Hadik igyekezett beosztani az előnyét, de a számítások alapján már sejthető volt, hogy az éves elsőségről az utolsó futam záró gyorsaságija, vagyis a Power Stage dönthet. Az Aranyospuszta és Erdőbénye közötti pályán Turán hibázott, Hadik pedig tökéletesen jött le, ami szűk három másodperces különbségben mutatkozott meg. Ezzel a sikerrel Hadik András és Deák Attila nem csupán a szezonzárót, hanem a 2018-as magyar bajnokságot is megnyerte. Hadik 2009 után második alkalommal végzett az éves összetett élén.

 

A Nyíregyháza Rallye végeredménye

1. Hadik András, Deák Attila (Ford Fiesta R5) 1:48:38,4
2. Turán Frigyes, Bagaméri László (Ford Fiesta R5) +29,3
3. Vincze Ferenc, Igor Bacigál (Skoda Fabia R5) +3:33,3
4. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +3:46,7
5. ifj. Érdi Tibor, Kovács Szabolcs (Skoda Fabia R5) +5:36,8
6. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia R5) +6:18,4

 

Írta: ME
Forrás: www.boon.hu

 

 

Back to Top
Mint minden weboldal, a hadikrallye.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.
Értem