Hadik nyerte az Eger Ralit

Hadik András gyõzelmével zárult az országos rali bajnokság szezonnyitó futama. Az Eger rali legjobbja határozott autózással és egy megnyugtató elõnnyel tett szert a dobogó legfelsõ fokára Turán Frigyes és Kazár Miklós elõtt. A negyedik idõvel érkezõ Vincze Ferenc kicsivel több mint tíz másodperccel maradt el a top hármas párosoktól.

Magabiztos autózással Hadik András kezdte leggyorsabban a hazai rali bajnokság elsõ kilométereit a március 23-25. között megrendezett szezonnyitón. Az Eger rali gyõztes versenyzõje hazánkban elõször versenyzett újdonsült navigátorával a jobbján. Ahogy azt korábban megírtuk, a tavalyi év bajnok itiner olvasója, Bacigál Igor érkezett a miskolci pilóta mellé, és az Ausztriában történt összehangolódásnak meg is lett az eredménye – legyõzhetetlenek voltak a hevesi illetve borsodi utakon az elmúlt hétvégén. A szombati nap zárásaként azért apró fékproblémák akadtak a Ford Fiestán, de sikerült mindent a legügyesebben orvosolniuk a szervizeseknek, így egyenesen a gyõzelemig repülhettek.

A futam második helyét szintén egy Ford Fiesta R5-össel rajthoz álló páros kaparintotta meg. Turán Frigyes és Bagaméri László ugyan próbálkozott szinte méterrõl méterre közelebb férkõzni a nagy vetélytárshoz, ám a vasárnapi szakaszgyõzelmek ellenére sem sikerült igazán megszorongatniuk a Hadik-Bacigál kettõst. Friciék egy korai rajt miatt tíz másodperces büntetést bezsebelhettek, így végeredményben huszonhárom és fél másodperccel maradtak el a legelõkelõbb pozíciótól.

A dobogó legalsó fokára a Skodások becsületét megvédve Kazár Miklós érkezett Tóth Zsolt navigálásával. A szintén miskolci színeket képviselõ versenyzõ az idei évre egy Skoda Fabia R5-öst nézett ki magának, és elsõ ORB-s nekifutásra nem is hozott rossz eredményt. Az autó egészen páratlanul mûködött csupán nüansznyi gondok adódtak - az elsõ borsodnádasdi körben a kézifék rosszalkodott.

A negyedik helyre a szombatot még jól kezdõ Vincze Ferenc érkezett, aki a gumigondok mellett a sötéttel is keményen megküzdött. Mögötte ötödikként Vincze Ádám melegített be a szezonra a Hyundai i20 R5-össel, míg Balogh János a hatodik idõre elegendõ eredményt autózta össze.

Az ORC mezõnyében a látványos autózást bemutató Hevesi István volt a leggyorsabb, míg a Historicosok mezõnyében mindkét versenynapon Wirtmann Ferenc ragadta magához a domináns pozíciót.

A 2018-as Eger Rallye végeredménye:
1. Hadik András/Bacigál Igor, Ford Fiesta R5   1:12.04.2
2. Turán Frigyes/Bagaméri László, Ford Fiesta R5   +23.5
3. Kazár Miklós/Tóth Zsolt, Skoda Fabia R5  +27.5
4. Vincze Ferenc/Bazsó Attila, Skoda Fabia R5  +38.8
5. Velenczei Ádám/Szedõ Csaba, Hyundai i20 R5  +1:10.4
6. Balogh János/Szõke Tamás, Skoda Fabia R5  +1:14.8
7. Bodolai László/Popovics László, Ford Fiesta R5   +1:17.2
8. ifj Kiss László/Kissné Varga Zs., Ford Fiesta R5   +1:32.3
9. Ollé Sándor/Belsõ Kristóf, Skoda Fabia R5  +2:04.7
10. Trencsényi József/Verba Gábor, Skoda Fabia R5  +2:30.6

Írta: Lara
Forrás: www.rallysport.hu

 

Back to Top