Hadik duplázott a Miskolc Rallye-n

Hadik András és Bacigal Igor nyerték a hétvégi, 24. Miskolc Rallye-t. A fordos duó magabiztos versenyzéssel szerezte meg a győzelmet Borsodban és 100 %-os teljesítménnyel vezetik a bajnokságot. A második helyen, akárcsak Egerben, a Turán - Bagaméri kettős végzett, míg a dobogó legalsó fokára a Velenczei - Szedő páros állhatott fel a szezon második aszfaltos futamán.

A szezon ilyen korai szakaszában persze nem szabad, vagy legalábbis nem ildomos hangzatos kijelentéseket tenni, de nagyon úgy tűnik, hogy Hadik András lehet az, aki Herczig Norbert örökébe léphet a hazai ralipályákon. Az ORB elmúlt két évének ezüstérmese ugyanis jelenleg ellenállhatatlan formában versenyez, és úgy tűnik, hogy a riválisainak nincs ellenszere a miskolci pilóta tempójára. A fordos versenyző a hétvégén megrendezett 15 gyorsasági szakaszból 12-n bizonyult a legsebesebbnek és magabiztos, 50 másodperces előnnyel szerezte meg az első győzelmét szűkebb pátriájában.

Turán Frigyes ezúttal is a második helyen hajthatott fel a verseny végi céldobogóra, de Borsodban nem tudott úgy nyomást gyakorolni Hadikra, mint tette azt a szezonnyitó egri futamon. A fordos pilóta a hatodik szakaszon foglalta el összetettben az ezüstös pozíciót, amit aztán meg is őrzött a verseny végéig. A második nap első körében még megpróbált támadást indítani a győzelemért, meg is nyerte az első, bükkszentlászlói szakaszt, de Hadik Mályinkán visszavágott, így gyakorlatilag el is dőlt a győzelem kérdésének a sorsa. Onnantól kezdve mindenki csak arra törekedett, hogy stabilizálja a pozícióját az összetettben. Így volt ezzel Velenczei Ádám is, aki a tavalyi Salgó Rallye és egy igencsak viszontagságos szezon után állhatott ismét dobogóra az első osztályban.

A negyedik helyen Hadik csapattársa, Bodolai László végzett, míg mögötte Ifj. Kiss László következett az ötödik pozícióban. Érdekesség, hogy az első ötben két-két Ford fogott közre egy Hyundait, és akár úgy is tűnhetne, hogy a Škodák háttérbe szorultak R5-ös fronton Magyarországon.

Persze ez közel sincs így, csakhogy Vincze Ferenc nem állt rajthoz Miskolcon, míg Kazár Miklós a hatodik szakaszon esett le az útról, miközben a dobogós pozíciókért harcolt. A másik miskolci škodás pilóta, Balogh János is idő előtt volt kénytelen feladni a hazai futamát, miután a hetedik gyorsaságin megütötte a Fabia futóművét. A 3-as kategória korábbi kétszeres bajnoka egyébként egyre jobban ráérez az R5-ös autóra, mert a második futamon már két szakaszgyőzelem is került a neve mellé és a harmadik helyen állt összetettben, mielőtt kitörte a Škoda kerekét.

A 3-as kategóriában meglepetés győztest avattak Miskolcon Tóth Tibor személyében. Szauer Gergő ismét magabiztosan vezette a kategóriát, de a hetedik szakaszon az általa hajtott Mitsubishiben eltört a váltó kihajtásért felelős tengely, így a mohácsi pilóta a pálya szélére kényszerült, míg a mögötte érkező Nagy Mátyás ugyanitt hibázott, nekicsúszott a szalagkorlátnak. Tóth ekkor vette át a vezetést és bár Nagy komoly tempóban közeledett rá, végül sikerült 0,2 másodpercet megőriznie az előnyéből.

Az ORC-ben Hevesi István egy embereset esett a harmadik szakaszon, így Gyarmati Ariel magabiztos győzelmet aratott a kategóriában Matics Mihályt és Rongits Attilát megelőzve, akik Maricsek Miklóssal komoly meccset vívtak az ezüstéremért. Végül Matics jött ki a legjobban az adok-kapokból, mert 4 másodperccel megelőzte Rongitsot, míg Maricsek egy defekt miatt kénytelen volt feladnia borsodi futamot.

A Peugeot Kupában ezúttal is Csomós Miklós volt a leggyorsabb és ezúttal is Jánosa Ákos győzött, mert a Rallye2 tavalyi bajnoka Mályinkán dupla defektet kapott, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel az egri győztes mögött.

A borsodi pályák alaposan megrostálták a mezőnyt, hisz a rajthoz állt 79 párosból végül csak 49-en teljesítették a 24. Miskolc Rallye-t.

Szöveg: Vörös Gergely
Fotó: Szabó-Jilek Ádám
Forrás: www.vezess.hu

Back to Top
Mint minden weboldal, a hadikrallye.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.
Értem