Az idén 110 születésnapját ünneplő DVTK elsőként nyitott a magyarországi multisport-egyesületek közül a technikai sportok felé. Mostantól a DVTK színeiben versenyez a 2018-as magyar rali-bajnok Hadik András, a szintén ralis Friedmann Zsolt és a már ralikrosszban szereplő, korábban raliban abszolút magyar bajnok, Spitzmüller Csaba. Mindhárom miskolci versenyzőt jól ismerhetik az autósport szerelmesei.

A Diósgyőri Stadion VIP termében megtartott sajtótájékoztatón előbb a klub részéről dr. Világi Péter, kommunikációs – és marketing igazgató beszélt az előzményekről. Az autósporttal kapcsolatos személyes élményeken túl megjegyezte: már a klub huszadik szakosztályának megalakulását jelenthetik be, ami egy hosszú, építkező munkának az eredménye.

– A futball után világviszonylatban is a technikai sportok számítanak a legnépszerűbbnek, ami igaz hazánkra, Borsod megyére és Miskolcra pedig végképp – tette hozzá dr. Világi Péter. – Szűkebb környezetünkben hosszú évtizedek óta szenvedélyesen szeretik a ralit és a többi autósportot, amit a környéken megrendezett események iránti óriási érdeklődés is alátámaszt. Miskolc rengeteg legendás versenyzőt adott a magyar autósportnak, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy a DVTK családjához három olyan kiválóság csatlakozott, akik bajnoki címekkel, remek eredményekkel rendelkeznek.

A DVTK Autósport Szakosztályának megalapítása lassan egy éves folyamatnak az eredménye. Adamovits Márk, több hazai ralis esemény főszervezője és a klub elképzelései találkoztak egymással. Mivel a Diósgyőr és a rali, valamint a ralikrossz is rendkívül népszerű, így minden érintett abban bízik, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködés.

– Ennél az asztalnál mindannyian diósgyőri érzelműek vagyunk – tette hozzá Adamovits Márk, szakosztályvezető. – Másfelől imádjuk a technikai sportokat, és most ezt a két dolgot sikerült egyesíteni. Ezt a bejelentés korábbra terveztük, de sok minden egyébbel a koronavírus járvány ezt is megnehezítette. Most viszont minden akadály elhárult, így örömmel jelenthettük be, hogy a következő időszakban három versenyző is a DVTK színeiben indul a hazai és a nemzetközi futamokon.

A DVTK SE tagjaként váltotta ki az idei versenyzői licencét a korábbi kétszeres abszolút magyar ralibajnok – 2009 és 2018 – Hadik András. A csapatukat hosszú évek óta „kékeknek” hívják a sportág berkein belül, mostantól viszont a piros-fehér színösszeállítás is domináns lesz az esetükben. Ha nem is az autó esetében, de a szívükben biztos.

– A koronavírus megjelenése előtt már indultunk egy külföldi futamon, és két Rally3-as tesztversenyen is részt vettünk, Kisvaszaron és Ózdon. Mindkét alkalommal a DVTK SE tagjaként szerepeltünk ezeken a rendezvényeken – fogalmazott Hadik András. – Ezt ugyan akkor még nem reklámoztuk, hiszen a sajtótájékoztató csak most zajlott le, ettől függetlenül többen is kiszúrták mindent a nevezési listában. Nagyon örülünk, hogy így alakult, hiszen a stadiontól két utcára dolgozunk, Diósgyőrben lakunk, minden ezer szállal ehhez a városrészhez köt. 1993 óta ralizom, az első licencemet a Nyíregyházi Volán Dózsánál váltottam ki. Az is egy nagy egyesület volt, aztán eltűntek ezek a klubok, mindenki magának oldotta meg a versenyzést. Ennek viszont nagyon örülök, hogy most a DVTK fantáziát, lehetőséget lát a raliban.

Az ugyancsak magyar bajnok Spitzmüller Csaba is csatlakozott a piros-fehérekhez. Az egykori nagy közönségkedvenc az elmúlt években a ralikrossz bajnokságban indult, idén ebben az egyre népszerűbb sorozatban lesz látható.

– Sokan nem tudják, hogy gyermekkoromban kajakoztam az MVSC színeiben. Mindig a DVTK sportolóival kellett megküzdeni, sokszor irigykedtünk is rájuk, hogy ők a nagy Diósgyőr versenyzői. Szerettem volna egyszer én is csatlakozni ehhez a klubhoz, ami most valósult meg. Néhány éve a Miskolc Rallye idején az egész futballcsapatot megautóztattuk, nagyszerű kapcsolat alakult ki a játékosokkal. Ebben a városban és a megyében a focit és a technikai sportokat is imádják, nagyszerű ötletnek tartom, hogy a sokak által szeretett klub részévé válhattunk.

A magyar ralibajnokság ORC kategóriájában induló Friedmann Zsolt autója már DVTK festést kapott. A feltörekvő versenyző nagy kedvvel és elszántsággal vetette bele magát az új kihívásba, ami a pályafutásában egy új szakasz kezdetét jelenti.

– Tősgyökeres miskolciként és DVTK szurkolóként hatalmas megtiszteltetés, hogy sportolóként is csatlakozhattam a klubhoz – szögezte le Friedmann Zsolt. – A Bükk-hegység lehetőségeit is kihasználva Miskolc számos kiváló autóversenyzőt kinevelt az évtizedek alatt, s bízunk benne, hogy ez ezután is így lesz. Ha a rali és a DVTK multisportklub között eredményes lesz ez a fúzió, akkor ebből mindenki csak profitálhat. Elindultunk egy úton, bízom benne, hogy a jövőben még több miskolci és borsodi tehetséges versenyző csatlakozik majd hozzánk.

Hadik András és Kertész Krisztián jövő hét végén a szlovéniai Velenje Rallye-n tartja a hazai bajnokság előtti főpróbát, majd ezután július közepén Friedmann Zsolttal együtt a szezonnyitó Steelvent Salgó Rallye-n szállnak harcba a bajnoki pontokért. Spitzmüller Csabát pedig az idei Rallycross bajnokságban a Supercars kategóriában láthatják majd a technikai sportok kedvelői és a DVTK szurkolói.

forrás: dvtk.eu