Hogyan lett a 2018-as magyar bajnok, Hadik András a DVTK 9-es számú játékosa? Mikor is rendezték meg először a Miskolc, vagy korábbi nevén Porán Rallyn a mára már megkerülhetetlen salakos prológot? Elmondjuk.

Az idén 110 éves Diósgyőri VTK egyet jelent a sporttal Miskolcon. A klub 19 szakosztállyal rendelkezett 2020-ig, idén az autósport is felkerült a palettájára. A kapcsolat még 2008-ra eredeztethető vissza, amikor Spitzmüller Csaba autóztatta meg salakon a DVTK focistáit, illetve Borsodban a foci és a Diósgyőr, illetve a rali egy vallás.
Északkeleten valahogy körbelengi egy olyan varázs és áhítat ezt a két sportot, amit egy átlag sportszerető addig nem is ért meg, amíg nem megy el akár csak egy kis sprintfutamra, ne adj isten egy focimeccsre. Szóval ennek a fanatikus rajongásnak az összekötőkapcsa lenne a DVTK azzal, hogy létrehozta az autósport-szakosztályát, és rögtön le is igazolta az egyik legnagyobb halat, Hadik Andrást.

“A stadiontól két utcára dolgozunk, Diósgyőrben lakunk, ezer szállal kötődünk ehhez a városrészhez. 1993 óta ralizom, az első licencemet a Nyíregyházi Volán Dózsánál váltottam ki. Az is egy nagy egyesület volt, aztán eltűntek ezek a klubok, mára mindenki maga oldja meg a verseny, vagy akár egy teljes szezon felépítését. Annak viszont nagyon örülök, hogy a DVTK lehetőséget és fantáziát lát a raliban” – mondta a kétszeres magyar bajnok, akinek a Salgón elkövetett hibája miatt alaposan oda kell tennie magát hazai pályán, hogy elkezdje lefaragni a hátrányát a bajnoki éllovas Turán Fricivel, vagy a címvédő Vincze Ferenccel szemben.
Idővel talán a DVTK stadionja is olyan ikonikus pontjává válik majd a Miskolc Rallyknak, mint a Népkerti Salak Aréna. Pacher Péter Pál, a rendezőbizottság tagja, vagy ahogy mindenki ismeri, Peti papó, a mindenes mesélt erről. “1986-ban szerepelt először a salak a Porán Rally programjában, ami ráadásul nem is prológ, hanem epilógus volt, mert itt kellett teljesíteni az utolsó mért szakaszt. Ráadásul rengetegen elvéreztek, mert az akkori Zsiguli olajteknőjében jobbra elbillent az olaj, kenés nélkül pedig megadták magukat a motorok.”

“Hutter Iván így bukta el a másodosztály abszolút győzelmét. A helyi csibészek persze annyival okosabbak voltak, hogy az utolsó gyors előtt inkább extrán feltöltötték olajjal a vasakat, nehogy ilyen banális dolog miatt essenek ki Miskolcon.”
“A 70-es, 80-as években olyan hatalmas szakosztályok versenyeztek egymással, mint a Budapesti vagy a Pécsi Volán, Külker SC, a Miskolci AFIT, a Főtaxi, netán az Interag, esetleg a Nyíregyháza Volán. A DVTK nem titkolt célja, hogy multisportklubként példát mutasson, és később Pécsen, Székesfehérváron, a magyar rali tradicionális helyszínein a helyi klubok ugyanígy felkarolják az autósportot” – tette hozzá Marosréti Ervin, a Miskolc Rally sajtó- és médiafelelőse.

Azt, hogy a DVTK mennyire komolyan gondolja ezt a projektet, jól jelzi, hogy a stadion ad otthont a szervizparknak és az ünnepélyes díjkiosztónak is.
A következő évben a szervezők megfordították az irányt, így már a Lada-motoroknak sem jelentett problémát a salak leküzdése, ami aztán idővel a verseny nyitólátványosságává vált, és nem lesz ez másként idén sem.

A Miskolc Rally szervezői arra kérik a kilátogató szurkolókat, hogy maradéktalanul tartsák be a biztonsági előírásokat, és viseljenek maszkot, ami a koronavírus mellett a felvert salak ellen is védelmet biztosít számukra.

 forrás: vezess.hu